A rózsa neve

Az olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban?
A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. "Ki a tettes?" Ez a kérdés - figyelmeztet a regényhez írott "széljegyzeteiben" Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor - nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése.
A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a "tettesig" sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.
[...]